Zsidókhoz 9:7-10 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

7. A másodikba azonban egy-egy évben egyszer, csak maga a főpap mehet be azzal a vérrel, amelyet magáért és a nép bűneiért áldoz.

8. A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy még nem nyílt meg a szentély útja, mert még fennáll az első sátor,

9. ami példázat a jelenkori időre, hogy olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem képesek lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt.

10. Éppen úgy, ahogy az ételek, italok, meg különböző tisztálkodási szertartások csak külső rendelkezések, amelyek csak az új rendelkezés idejéig kötelezők.

Zsidókhoz 9