Zsidókhoz 13:6-15 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

6. Úgyhogy bizakodva mondjuk: „Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?“

7. Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették nektek, figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket.

8. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

9. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni, mert jó, ha kegyelemtől erősödik meg a szív, nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát sem veszik azok, akik velük élnek.

10. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak.

11. Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül.

12. Ezért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.

13. Menjük tehát ki hozzá a táboron kívülre, az Ő gyalázatát hordozva.

14. Mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.

15. Ezért általa vigyük a dicséret áldozatát mindenkor Isten elé, vagyis az ő nevéről vallást tevő ajkaink gyümölcsét.

Zsidókhoz 13