Márk 12:5-12 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

5. Ismét küldött egy másikat, de azt megölték, és még sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, némelyeket pedig megöltek.

6. Mivel pedig még egyvalakije, egyetlen szeretett fia is volt, utoljára azt is elküldte hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.

7. A munkások azonban ezt mondák maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség.

8. És megfogták, megölték, és a szőlőn kívülre dobták.

9. Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljön, és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.

10. Ezt az Írást sem olvastátok: Amelyik követ az építők megvetettek, az lett a szegletkővé.

11. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt?“

12. És igyekeztek őt elfogni, de féltek a sokaságtól, mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondta. Ezért otthagyták őt, és tovább mentek onnan.

Márk 12