13. míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
14. Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab, és hajt a tanításnak akármi szele az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által,
15. hanem az igazságot követve szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban,
16. akiből az egész test, szép rendben egyberakva és egybe szerkesztetve az ő segedelmének minden kapcsával, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben.
17. Ezt mondom azért, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában,
18. akik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük;
19. akik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekvésére.
20. Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
21. ha ugyan őt megértettétek és őbenne megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság:
22. hogy levetkőzzétek ama régi élet szerint való óembert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt.
23. Újuljatok meg a ti elméteknek lelke szerint,
24. és öltözzétek fel amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
25. Azért levetve a hazugságot, szóljatok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
26. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
27. se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
28. Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedve az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
29. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
30. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.