Efézusiakhoz 2:3-11 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

3. akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedve a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek is.

4. De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,

5. minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!),

6. és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban,

7. hogy megmutassa a következendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.

8. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.

9. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

10. Mert az ő alkotása vagyunk, általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

11. Ezért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok voltatok, kiket körülmetéletlennek neveztek azok, akiknek testét kézzel metélték körül,

Efézusiakhoz 2