Efézusiakhoz 1:11-20 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

11. őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetve annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik,

12. hogy legyünk az ő dicsőségének magasztalására, akik előre reménykedtünk a Krisztusban:

13. akiben ti is, miután hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,

14. aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltására, az ő dicsőségének magasztalására.

15. Ezért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban és minden szentekhez való szerelmeteket,

16. nem szűnök meg hálát adni érettetek, emlékezve reátok az én könyörgéseimben,

17. hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adja néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az ő megismerésében,

18. és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az ő elhívásának a reménysége, mi az ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,

19. és mi az ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk az ő hatalma erejének ama munkája szerint,

20. amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta őt a halálból, és ültette őt a maga jobbjára a mennyekben.

Efézusiakhoz 1