Apostolok 2:36-43 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

36. Bizony tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.“

37. Amikor pedig ezeket hallották, szívükben megkeseredtek, és ezt mondták Péternek és a többi apostoloknak: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?“

38. Péter pedig ezt mondta nekik: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében, a bűnöknek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

39. Mert nektek szól az ígéret, és a gyermekeiteknek és mindazoknak, akik messze vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.“

40. Sok egyéb beszéddel is buzgón kérte, és intette őket: „Szakítsátok el magatokat ettől a gonosz nemzetségtől!“

41. Akik pedig örömmel vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek, és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.

42. És foglalatoskodtak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és az imádságban.

43. Minden lélekben pedig félelem támadt, és az apostolok sok csodát és jelt tettek.

Apostolok 2