Apostolok 19:30-34 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

30. Pál pedig amikor a nép közé akart menni, nem eresztették a tanítványok.

31. Az ázsiai főpapok közül is néhányan, akik barátai voltak neki, hozzá küldtek és kérték, hogy ne menjen a színházba.

32. Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta, mert a népgyűlés összezavarodott és a többség nem tudta, miért gyűltek össze.

33. A sokaság közül pedig előállították Sándort, akit a zsidók előretuszkoltak. Sándor pedig intett a kezével, hogy védekezni akar a nép előtt.

34. Azonban felismerték, hogy zsidó, kiáltozás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiabálva: „Nagy az efezusi Artemisz!“

Apostolok 19