Apostolok 15:7-13 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

7. Amikor nagy vita támadt, felkelt Péter, és ezt mondta nekik: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régóta kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét, és higgyenek.

8. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, mert Szentlelket adott nekik, amint nekünk is.

9. Semmi különbséget nem tett közöttünk és ő közöttük, a hit által tisztította meg szívüket.

10. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?

11. Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen ők is.“

12. Erre elhallgatott az egész sokaság, és hallgatták Barnabást és Pált, amint elbeszélték, mennyi jelt és csodát tett az Isten általuk a pogányok között.

13. Miután pedig elhallgattak, Jakab ezt mondta: „Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!

Apostolok 15