1 Korintusi 2:6-10 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

6. A (hitben) nagykorúak között mi is bölcsességet hirdetünk, de nem e világnak, sem e világ letűnt fejedelmeinek bölcsességét,

7. hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre,

8. amelyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert fel, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát.

9. Hanem, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek“.

10. Nekünk azonban Isten kinyilatkoztatta az ő Lelke által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.

1 Korintusi 2