Márk 6:5-25 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

5. Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.

6. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.

7. Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött,

8. és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben;

9. csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát.

10. Ezt is mondta nekik: Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnan.

11. Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.

12. A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg;

13. sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket.

14. Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők.

15. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta.

16. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.

17. Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt.

18. Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét!

19. Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette,

20. mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.

21. De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek.

22. Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.

23. Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is.

24. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét.

25. A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.

Márk 6