Márk 3:4-24 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

4. Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak.

5. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.

6. A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.

7. Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából

8. és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett.

9. Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.

10. Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék.

11. Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia!

12. Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.

13. Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá.

14. Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét,

15. és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.

16. Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta,

17. Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai;

18. továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust

19. és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.

20. Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt.

21. Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.

22. A Jeruzsálemből érkező írástudók pedig azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.

23. Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?

24. Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn az az ország;

Márk 3