Márk 15:32-40 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

32. A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.

33. Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.

34. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

35. Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja.

36. Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt?

37. Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét.

38. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.

39. Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt!

40. Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé,

Márk 15