Márk 15:17-30 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

17. Bíborszínű köpenyt adtak rá, és tövisből font koronát tettek a fejére,

18. és elkezdték köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!

19. Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.

20. Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék őt.

21. Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét.

22. Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely,

23. és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el.

24. Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.

25. Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.

26. Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.

27. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.

28. És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.”

29. Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,

30. mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!

Márk 15