32. El is nevezték Gedeont azon a napon Jerubbaalnak, mivel azt mondták: Pereljen Baal vele, amiért lerombolta az oltárát.
33. Midján, Amálék és a keleti törzsek mind egybegyűltek, átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek Jezréel síkságán.
34. Ekkor az Úr felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét.
35. Azután követeket küldött egész Manasséba, és az is hadba vonult vele; követeket küldött Ásérba, Zebulonba meg Naftáliba, és azok is felvonultak az ellenséggel szemben.
36. Gedeon ekkor azt mondta Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogy megígérted,
37. akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, a föld pedig mindenütt száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogy megígérted.
38. Úgy is lett: amikor másnap korán fölkelt, és kinyomkodta a gyapjúfürtöt, harmatot facsart ki belőle, egy egész csészényi vizet.
39. Gedeon azonban ezt mondta Istennek: Ne haragudj meg reám, ha még egyszer szólok! Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel: most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, a föld pedig legyen mindenütt harmatos!
40. És Isten úgy tett azon az éjszakán: csak a gyapjúfürt maradt száraz, a földet pedig mindenütt harmat borította.