Bírák 16:19-24 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

19. Ekkor elaltatta Sámsont a térdén, majd behívott egy embert, és levágatta a fejéről a hét hajfonatát. Azután elkezdte szólongatni – miközben őt már elhagyta az ereje –,

20. és ezt mondta: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr.

21. De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Bilincsbe verték, és a börtönben kellett a malmot hajtania.

22. Sámson haja azonban megint nőni kezdett azután, hogy levágták.

23. Egyszer a filiszteusok városfejedelmei összegyűltek, hogy egy nagy áldozati lakomát rendezzenek istenüknek, Dágónnak, és hogy örvendezzenek. Ezt mondták:Kezünkbe adta istenünk Sámsont,aki ártott nekünk!

24. Amikor meglátta őt a nép, dicsőítették istenüket, és ezt mondták:Kezünkbe adta istenünkőt, aki ártott nekünk,aki pusztította földünket,és aki oly sokat legyilkolt közülünk!

Bírák 16