2. és föllázadtak Mózes ellen, kétszázötven emberrel Izráel fiai közül, akik a közösség fejedelmei, a gyülekezet képviselői, közismert emberek voltak.
3. Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az Úr gyülekezete fölé?! Hiszen szent az egész közösség a maga egészében, és közöttük van az Úr!
4. Ezt hallva Mózes arcra borult,
5. majd így szólt Kórahhoz és egész csoportjához: Majd reggel tudtul adja az Úr, hogy ki az övé, ki a szent, és ki közeledhet hozzá. Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott.
6. Ezt tegyétek: Fogjátok a szenesserpenyőtöket, Kórah és egész csoportja,
7. tegyetek bele holnap tüzet, és rakjatok rá füstölőszert az Úr színe előtt. Az lesz a szent, akit kiválaszt az Úr. Elegem van belőletek, Lévi fiai!
8. Majd ezt mondta Mózes Kórahnak: Hallgassatok ide, Lévi fiai!
9. Talán keveslitek, hogy Izráel Istene különválasztott benneteket Izráel közösségétől, és ti járulhattok elé, hogy ellássátok a szolgálatot az Úr hajlékánál, és a közösség szolgálatára álljatok?!
10. Megengedte, hogy eléje járulj testvéreiddel, Lévi fiaival együtt; most még a papságot is kívánjátok?!
11. Bizony az Úr ellen fogtatok össze, te és mindazok, akik veled vannak. Mert ki az az Áron, hogy ellene zúgolódtok?