7. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.
8. Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján.
9. Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen.
10. Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég.
11. Izráel fiainak a vezetőire nem emelt kezet, bár látták az Istent, amikor színe előtt ettek és ittak.