12. Júdában azonban Isten keze munkálkodott, és egy akaratra juttatta őket, ezért teljesítették a király és a vezető emberek parancsát, az Úr szava szerint.
13. Sok nép gyűlt össze Jeruzsálemben, igen nagy gyülekezet, hogy megtartsák a kovásztalan kenyerek ünnepét a második hónapban.
14. Azon kezdték, hogy eltávolították Jeruzsálemből az oltárokat. Eltávolították az összes tömjénező oltárt is, és a Kidrón-völgybe dobták.
15. Azután levágták a páskabárányt a második hónap tizennegyedik napján. A papok és a léviták alázatosan megszentelték magukat, és égőáldozatokat vittek az Úr házába.
16. Odaálltak a helyükre, ahogyan Mózesnek, Isten emberének a törvénye előírja: a papok hintették a léviták kezéből átvett vért.
17. Sokan voltak a gyülekezetben, akik a törvény szerint nem voltak tiszták, ezért a lévitákra bízták, hogy levágják a páskabárányt, és hogy az Úrnak szenteljék mindazok helyett, akik nem voltak tiszták.
18. Mert a nép jó része, sokan, akik Efraimból, Manasséból, Issakárból és Zebulonból valók voltak, nem tisztították meg magukat, de az előírás ellenére ettek a páskabárányból. Ezért Ezékiás így imádkozott értük: A jóságos Úr bocsássa meg ezt
19. mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez, ősei Istenéhez folyamodjék, bár nem volt olyan tiszta, ahogyan a szentélyhez illik!
20. Az Úr pedig meghallgatta Ezékiást, és megkímélte a népet.
21. Azután megtartották a Jeruzsálemben tartózkodó izráeliek a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át nagy örömmel. A léviták és a papok mindennap dicsérték az Urat, erős hangú hangszereken játszva az Úr tiszteletére.