1. Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jerúsá volt, Cádók leánya.
2. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.
3. Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is.