16. Dávid fölemelte a tekintetét, és meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az ég és a föld között, kezében kivont karddal, amelyet Jeruzsálem ellen nyújtott ki. Ekkor Dávid és a vének zsákruhába burkolózva arcra borultak.
17. Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem, és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! Uram, Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de a népedet ne bántsd!
18. Ekkor az Úr angyala azt üzente Gáddal Dávidnak, hogy menjen, és állítson oltárt az Úrnak a jebúszi Ornán szérűjén.
19. Elment tehát Dávid, Gád szavai szerint, amelyet az Úr nevében mondott.
20. Amikor Ornán arra fordult, meglátta az angyalt; négy fia, akik vele voltak, erre elrejtőzött. Ornán éppen búzát csépelt.
21. Dávid ekkor odament Ornánhoz. Amikor Ornán föltekintett, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt.
22. Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hadd építsek itt oltárt az Úrnak! Teljes áron add nekem, hogy megszűnjék a népet ért csapás!
23. Ornán így felelt Dávidnak: Fogadd el, azután tegyen az én uram, királyom, ahogyan jónak látja! Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatnak, a cséplőeszközöket tűzifának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok!
24. De Dávid király ezt felelte Ornánnak: Így nem! Csak teljes áron fogadom el tőled, mert nem akarom az Úrnak adni a tiedet, és nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni.
25. Adott tehát Dávid Ornánnak azért a helyért hatszáz sekel súlyú aranyat.
26. Azután oltárt épített ott Dávid az Úrnak, égőáldozatot és békeáldozatot mutatott be, és az Úrhoz kiáltott, ő pedig feleletül tüzet adott az égből az égőáldozati oltárra.