1Királyok 7:7-14 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

7. Elkészíttette a tróntermet is, az ítélethozatal csarnokát, hogy ott ítélkezzék, és cédrusfával burkoltatta be a padlótól a mennyezetig.

8. A saját palotája pedig, amelyben lakott, a hátsó udvarban, a csarnokon belül hasonlóan készült el. Ehhez a csarnokhoz hasonló palotát készített Salamon a fáraó leányának is, akit feleségül vett.

9. Mindezek bent is, kint is méret szerint kifaragott, fűrésszel kivágott értékes kövekből készültek; az alaptól az oromzatig, kívül is a nagy udvari részen.

10. Az alapok is értékes, nagy kövekből készültek, tíz könyök és nyolc könyök nagyságú kövekből.

11. Ezekre méret szerint kifaragott értékes kövek és cédrusgerendák kerültek.

12. A nagy udvart három sor faragott kő és egy sor cédrusgerenda vette körül, az Úr temploma belső udvarához meg a templom csarnokához hasonlóan.

13. Ezután Salamon király elhozatta Tíruszból Hírámot,

14. aki egy Naftáli törzséből származó özvegyasszony fia volt, az apja azonban tíruszi rézműves volt. Ő teljes bölcsességgel, értelemmel és tudással el tudott készíteni bármilyen rézeszközt. Eljött Salamon királyhoz, és készített mindenféle eszközt.

1Királyok 7