32. Az írástudó ezt mondta neki: „Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más;
33. és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál.”
34. Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni.
35. Amikor Jézus a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus a Dávid Fia?
36. Maga Dávid mondta ezt a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet.
37. Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia?” A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.
38. Tanítás közben így szólt Jézus: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken,
39. szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon;
40. felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”
41. Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele,
42. egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt.
43. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.
44. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.”