3. Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket, uramnak és azoknak a tanácsa szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.
4. Kelj föl, mert rád tartozik ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!
5. Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy e szerint a beszéd szerint járnak el; ők pedig megesküdtek.
6. Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és elment Jehóhánánnak, Eljásib fiának a kamrájába. Bement oda, de sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt.
7. Azután közhírré tették Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, akik a fogságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben.
8. Ha pedig valaki nem jön el három napon belül, annak a jószágát a vezetők és a vének tanácsa szerint ki kell irtani, őt magát pedig ki kell zárni a hazatértek gyülekezetéből.
9. Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy miatt, meg az esőzés miatt is.
10. Akkor előállt Ezsdrás pap, és ezt mondta nekik: Hűtlenséget követtetek el azzal, hogy idegen asszonyokat vettetek feleségül, és így szaporítottátok Izráel vétkét.
11. Tegyetek erről vallást őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól!
12. Erre az egész gyülekezet hangosan ezt válaszolta: Igen! A te beszéded szerint kell tennünk!
13. De nagy ez a nép, és esős időszak van, ezért nem álldogálhatunk a szabadban. Nem is egy-két napi munka ez, hiszen sokan vagyunk, akik vétkeztünk ebben a dologban.
14. Álljanak elő az egész gyülekezet vezetői, és városainkból mindazok, akik idegen asszonyokat vettek feleségül. Jöjjenek ide egy meghatározott időpontban, ők és velük együtt minden egyes városnak a vénei és bírái, és azután fordítsák el rólunk Istenünknek e dolog miatt föllángolt haragját!
15. Csak Jónátán, Aszáél fia és Jahzejá, Tikvá fia álltak ennek ellene, és Mesullám, meg a lévita Sabbetaj támogatták őket.
16. A fogságból hazatértek azonban így jártak el. Kiválasztották Ezsdrás papot meg egyes férfiakat, családonként a családfőket, mindnyájukat név szerint. Ezek a tizedik hónap első napján összegyűltek, hogy megvizsgálják az ügyet.
17. Az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett feleségül.
18. A papság között is akadtak olyanok, akik idegen asszonyt vettek el: Jésúának, Jócádák fiának és testvéreinek a fiai közül Maaszéjá, Eliezer, Járib és Gedaljá.
19. Ezek kezet adtak arra, hogy elbocsátják feleségüket. A vétkük miatt hozott jóvátételi áldozat egy kos volt.
20. Immér fiai közül Hanáni és Zebadjá,
21. Hárim fiai közül Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehiél és Uzzijjá,
22. Pashúr fiai közül Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.