Ezsdrás 10:1-6 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Míg Ezsdrás imádkozott, és vallást tett sírva és leborulva az Isten háza előtt, Izráelből igen nagy gyülekezet gyűlt hozzá: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.

2. Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehiél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van reménysége Izráelnek.

3. Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket, uramnak és azoknak a tanácsa szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.

4. Kelj föl, mert rád tartozik ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!

5. Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy e szerint a beszéd szerint járnak el; ők pedig megesküdtek.

6. Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és elment Jehóhánánnak, Eljásib fiának a kamrájába. Bement oda, de sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt.

Ezsdrás 10