Cselekedetek 8:12-28 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

12. De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt.

13. Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.

14. Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.

15. Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában,

16. mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.

17. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.

18. Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik,

19. és így szólt: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket.”

20. Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát!

21. Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt.

22. Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát.

23. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél.”

24. Simon így válaszolt: „Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok.”

25. Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, azután visszaindultak Jeruzsálem felé; és közben sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot.

26. Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.”

27. Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni,

28. visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát.

Cselekedetek 8