Cselekedetek 25:1-12 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe.

2. Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Pál ellen, és kérték,

3. hogy – bár Pál ezt nem akarja – a kedvükért vitesse Pált Jeruzsálembe. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben.

4. Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pál Cézáreában van őrizetben, ő maga pedig hamarosan odautazik.

5. „Ezért a közöttetek levő vezetők, mondta, jöjjenek le velem, és ha van valami kifogásolható abban az emberben, emeljenek vádat ellene!”

6. Miután pedig nyolc vagy tíz napnál tovább nem tartózkodott közöttük, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált.

7. Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani.

8. Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.”

9. Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: „Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?”

10. Pál azonban így válaszolt: „A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod.

11. Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek.”

12. Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: „A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.”

Cselekedetek 25