Cselekedetek 24:2-13 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

2. Amikor behívták, Tertullusz így kezdte vádolni:

3. „Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt teljes hálával ismerjük el.

4. De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgasd meg rövid beszédünket, jóindulattal.

5. Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje.

6. A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk, (és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni.

7. Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül,

8. és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek.) Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod.”

9. Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van.

10. Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében.

11. Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni.

12. De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani.

13. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak.

Cselekedetek 24