Cselekedetek 18:14-23 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

14. Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket.

15. Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.”

16. Aztán kiutasította őket a törvényszék elől.

17. Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.

18. Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt.

19. Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal.

20. Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó,

21. hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” Aztán elhajózott Efezusból.

22. Miután Cézáreába érkezett, felment, köszöntötte a gyülekezetet, azután lement Antiókhiába.

23. Ott időzött egy darabig, majd útra kelt, sorra végigjárta Galácia vidékét és Frígiát, erősítve valamennyi tanítványt.

Cselekedetek 18