10. És most hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom és végezzek velük! De téged nagy néppé teszlek.
11. Mózes azonban esedezett Istenéhez, az Úrhoz, és ezt mondta: Miért gerjedsz haragra, Uram, néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból?
12. Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Múljék el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt!
13. Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, és ezt ígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, amennyi az égen a csillag, és örökké birtokukban lesz az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom.
14. Az Úr szánalomra indult, és nem hozta rá népére azt a bajt, amit mondott.
15. Azután megfordult Mózes, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva.
16. A táblákat Isten készítette, az írás is Isten írása volt a táblákra vésve.
17. Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Harci lárma ez a táborban!
18. De ő így felelt:Nem diadalének hangja ez,nem is legyőzöttek gyászénekének hangja,dalolás hangját hallom én!
19. Amikor odaért a táborhoz, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál.
20. Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival.
21. Majd ezt mondta Mózes Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?!