2Királyok 23:5-10 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

5. Eltávolította a bálványpapokat, akiket Júda királyai alkalmaztak azért, hogy az áldozóhalmokon tömjénezzenek Júda városaiban és Jeruzsálem környékén, meg azokat is, akik a Baalnak, a napnak, a holdnak, a szerencsecsillagoknak és az ég egész seregének tömjéneztek.

6. Kivitette az Úr házában levő Asérá-szobrot is Jeruzsálemen kívülre, a Kidrón-völgybe, és elégette a Kidrón-völgyben, porrá zúzatta, porát pedig a köznép temetkezőhelyére szóratta.

7. Leromboltatta a férfiparáznák házait, amelyek az Úr háza mellett voltak, ahol az asszonyok sátracskákat szőttek a napistennőnek.

8. Behozatta az összes papot Júda városaiból; az áldozóhalmokat pedig, amelyeken a papok tömjéneztek, tisztátalanná tette, Gebától Beérsebáig. Lerontatta a kapuknál levő áldozóhalmokat, amelyek Jehósua városparancsnok kapujának a bejáratánál voltak, a városkapun bemenve balkéz felől.

9. Az áldozóhalmok papjai azonban nem járulhattak az Úr oltárához Jeruzsálemben, csak kovásztalan kenyeret ehettek atyjukfiai között.

10. Azután tisztátalanná tette a Tófetet a Ben-Hinnóm völgyében, hogy senki se égethesse el fiát vagy leányát áldozatul a Moloknak.

2Királyok 23