2Királyok 16:8-14 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

8. És fogta Áház az Úr házában és a királyi palota kincstárában található ezüstöt és aranyat, és elküldte ajándékul Asszíria királyának.

9. Asszíria királya hallgatott rá, és felvonult Asszíria királya Damaszkusz ellen, bevette, és foglyokat hurcolt el belőle Kírbe, Recínt pedig kivégeztette.

10. Ezután elment Áház király Damaszkuszba Asszíria királya, Tiglat-Pileszer elé, és meglátta a damaszkuszi oltárt. Ekkor Áház király elküldte Úrijjá papnak ennek az oltárnak a hasonmását és elkészítésének a pontos leírását.

11. Úrijjá pap pedig megépíttette az oltárt egészen olyanra, mint amilyent Áház király küldött Damaszkuszból. Úgy készítette el Úrijjá pap, mire Áház király megjött Damaszkuszból.

12. Amikor a király megérkezett Damaszkuszból, és meglátta a király az oltárt, odalépett a király az oltárhoz, és fölment rá.

13. Elfüstölögtette égőáldozatát és ételáldozatát, kiöntötte italáldozatát, békeáldozatának a vérét pedig ráhintette az oltárra.

14. A rézoltárt pedig, amely az Úr színe előtt volt, elvitette a templom elől, az ő oltára és az Úr háza közül, és az ő oltára mellé helyeztette, észak felől.

2Királyok 16