2Királyok 11:13-19 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

13. Meghallotta Ataljá a testőrök és a nép lármáját, ezért bement a nép közé az Úr házába.

14. Amikor látta, hogy a király ott áll egy emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és ezt kiáltotta: Összeesküvés! Összeesküvés!

15. De Jójádá főpap azt parancsolta a haderő élén álló századparancsnokoknak, hogy vezessék ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljék meg fegyverrel. A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg Atalját.

16. De amikor a királyi palota kocsibejáratához ért, rátámadtak, és megölték ott.

17. Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, a király és a nép között arra nézve, hogy az Úr népe lesznek; ugyanígy a király és a nép között is.

18. Az ország egész népe pedig behatolt a Baal templomába, és lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták, Mattánt, a Baal papját meggyilkolták az oltárok előtt. Ezután a főpap felügyelőket rendelt az Úr házába.

19. Majd maga mellé vette a századparancsnokokat, a palotaőrséget, a testőröket és az ország egész népét, és lekísérték a királyt az Úr házából. A testőrök kapuján át bevonultak a királyi palotába, ő pedig a királyi trónra ült.

2Királyok 11