1Sámuel 12:5-11 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

5. Akkor ezt mondta nekik: Tanú az Úr veletek együtt, és tanú az ő fölkentje a mai napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben. Azok pedig ezt felelték: Ő a tanú.

6. Majd ezt mondta Sámuel a népnek: Az Úr rendelte Mózest és Áront. Ő hozta ki őseiteket Egyiptomból.

7. Most azért álljatok ide, hadd ítéljem meg veletek együtt az Úr színe előtt az Úr minden igaz tettét, amelyet veletek és őseitekkel véghezvitt.

8. Amikor Jákób Egyiptomba jutott, és őseitek az Úrhoz kiáltottak segítségért, az Úr Mózest és Áront küldte el, akik kihozták őseiteket Egyiptomból, és letelepítették őket ezen a helyen.

9. De ők elfelejtették Istenüket, az Urat, ezért eladta őket Siserának, Hácór hadvezérének és a filiszteusoknak meg Móáb királyának, és azok harcoltak is ellenük.

10. Akkor segítségért kiáltottak az Úrhoz ezt mondva: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és a Baaloknak és Astartéknak szolgáltunk. De most ments meg bennünket ellenségeink kezéből, és neked fogunk szolgálni.

11. Akkor elküldte az Úr Jerubbaalt, Bárákot, Jeftét és Sámuelt, és megmentett benneteket a környező ellenség kezéből, és biztonságban lakhattatok.

1Sámuel 12