18. Betsabé azt felelte: Jó, majd beszélek érdekedben a királlyal.
19. El is ment Betsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónijjá érdekében. A király elébe ment, meghajolt előtte, majd trónjára ült, és széket tétetett az anyakirálynőnek, aki a jobbjára ült.
20. Akkor Betsabé ezt mondta: Egy kis kéréssel fordulok hozzád, ne utasíts el! A király így felelt neki: Kérj, anyám, nem foglak elutasítani.
21. Erre ő ezt mondta: Hadd kapja meg feleségül testvéred, Adónijjá a súnémi Abiságot!
22. Salamon király így válaszolt anyjának: Miért csak a súnémi Abiságot kéred Adónijjának? Kérd neki mindjárt a királyságot is, hiszen a bátyám ő! Legyen csak az övé, meg Ebjátár papé és Jóábé, Cerújá fiáé!
23. Akkor megesküdött Salamon király az Úrra, és ezt mondta: Úgy segítsen engem az Isten most és ezután is, hogy az életébe kerül Adónijjának ez a dolog!
24. Most azért az élő Úrra mondom, aki engem idehelyezett, és apámnak, Dávidnak a trónjára ültetett, és aki ígérete szerint uralkodóházat alapított nekem, hogy meg kell halnia Adónijjának még ma.
25. Elküldte azért Salamon király Benáját, Jójádá fiát, aki leterítette őt, úgyhogy meghalt.
26. Ebjátár papnak pedig ezt parancsolta a király: Menj Anátótba, a földbirtokodra, különben halál fia vagy! Nem akarlak ma téged is megöletni, mivel te hordoztad az én Uramnak, az Úrnak a ládáját apám, Dávid előtt, és együtt szenvedtél el mindent, amit apám elszenvedett.
27. Így űzte el Salamon Ebjátárt, nem lehetett többé az Úr papja. Ezzel beteljesedett az Úr igéje, amelyet Éli házáról mondott Silóban.
28. Eljutott ennek a híre Jóábhoz. Jóáb ugyanis Adónijjához csatlakozott, bár azelőtt Absolonhoz nem csatlakozott. Ezért bemenekült Jóáb az Úr sátorába, és megragadta az oltár szarvait.
29. Amikor jelentették Salamon királynak, hogy Jóáb az Úr sátorához menekült, és ott áll az oltár mellett, elküldte Salamon Benáját, Jójádá fiát ezzel a paranccsal: Menj, és öld meg őt!