8. Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9. A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé.
10. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11. Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12. Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13. Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14. Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15. Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16. Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17. Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18. Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.