1. Jób pedig felele, és monda:
2. Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3. Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4. Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5. Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6. Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7. Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8. Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9. És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10. Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12. Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13. Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14. A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15. Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16. A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17. Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18. Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.