17. Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
18. Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
19. Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
20. Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
21. A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
22. De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.