12. Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13. Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14. Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15. Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16. De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17. Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18. Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19. A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20. Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21. Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22. Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.