Pál Második Levele A Korinthusiakhoz 2:7-12 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

7. Most már inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy túlságosan bánkódjon, és a nagy szomorúság megártson neki!

8. Kérlek benneteket, most inkább éreztessétek vele, hogy mégis szeretitek!

9. Ezért írok most, hogy lássam, vajon mindenben engedelmeskedtek-e.

10. Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is. Mert ha volt egyáltalán mit megbocsátanom, akkor is a ti érdeketekben bocsátottam meg, Krisztussal együtt.

11. Igen, feltétlenül szükséges, hogy megbocsássunk egymásnak, különben becsaphat bennünket a Sátán. Hiszen jól ismerjük a szándékait.

12. Azért mentem Tróászba, hogy mindenkinek hirdessem a Krisztus örömhírét. Ott az Úr jó lehetőséget adott nekem erre.

Pál Második Levele A Korinthusiakhoz 2