8. Annyira megszerettünk titeket, hogy nemcsak az örömhírt adtuk át nektek, hanem még saját lelkünket is odaadtuk volna értetek. Bizony, valóban nagyon kedvesek vagytok nekünk!
9. Emlékezzetek csak vissza, testvéreim, milyen keményen dolgoztunk, amikor nálatok voltunk! Éjjel-nappal saját kezünkkel dolgoztunk, hogy ne legyünk terhetekre, és ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Így adtuk át nektek az Istentől származó örömhírt.
10. Ti vagytok a tanúink, és Isten is, hogy milyen becsületesen, igazságosan és ártatlanul éltünk közöttetek, hívők között.
11. Úgy bántunk veletek, mint édesapa a gyermekeivel:
12. vigasztaltunk és bátorítottunk benneteket. Kértük, hogy Isten tetszésére éljetek, hiszen ő királyi uralmába és dicsőségébe hív benneteket.
13. Azért is mindig hálát adunk Istennek, hogy befogadtátok üzenetét, amelyet átadtunk nektek. De nem úgy fogadtátok, mintha csak emberek beszéde lenne, hanem úgy, mint Isten szavát — mint ahogy valóban az is. Isten beszéde pedig hatékonyan működik bennetek, akik hisztek benne.
14. Testvéreim, ti is hasonlóvá lettetek Istennek azokhoz a helyi gyülekezeteihez, amelyek a Jézus Krisztusba vetett hit által élnek Júdea tartományában. Hiszen ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját országotok hitetlen népétől, ahogyan ők szenvedtek a júdeai hitetlenektől.
15. Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden ember ellenségei.
16. Hiszen próbálnak megakadályozni minket abban, hogy a nem zsidóknak is elmondjuk az örömhírt. Pedig szükséges, hogy a nem zsidó népek is hallják az örömhírt, hogy ők is megmenekülhessenek. Ezek a hitetlen júdeaiak mindig csak újabb és újabb bűnökkel gyarapítják vétkeiket, amíg végleg betelik a pohár. És valóban: Isten haragja utolérte őket.
17. Testvéreim, egy kis ideig el kellett válnunk tőletek, bár gondolatban mindig is veletek maradtunk. Az utóbbi időben azonban már nagyon-nagyon szerettünk volna látni benneteket.
18. Ezért minden erőnkkel igyekeztünk eljutni hozzátok. Különösen én, Pál, aki többször is megpróbáltam hozzátok utazni, a Sátán azonban mindeddig megakadályozott ebben.
19. Ugyan ki más lehetne a mi reménységünk, örömünk és győzelmi koronánk, ha majd megállunk Urunk, Jézus előtt, amikor visszajön?!
20. Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk!