7. Heródes fejedelem is hallott a történtekről. Zavarban volt, mert egyesek azt mondták, hogy János támadt fel a halálból.
8. Mások azt mondták, hogy Illés próféta jött vissza. Voltak, akik azt mondták, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.
9. Heródes viszont azt mondta: „Jánost én fejeztettem le. De ki lehet ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” És látni akarta Jézust.
10. Amikor visszatértek az apostolok, elmondták Jézusnak, hogy mi mindent tettek. Jézus félrevonult velük a tömeg elől Bétsaida városa közelébe.
11. A sokaság azonban megtudta, hogy hol van, és utána mentek. Jézus örömmel fogadta őket, Isten Királyságáról beszélt nekik, és meggyógyította a betegeket.
12. Már közeledett az este, amikor a tizenkét apostol odalépett hozzá, és ezt javasolta: „Küldd el őket, hogy a környező falvakban és tanyákon élelmet és szállást találjanak maguknak, mert ez a hely lakatlan!”
13. De Jézus ezt felelte: „Ti adjatok nekik enni!”Az apostolok így feleltek: „Összesen öt kenyerünk és két halunk van! Vagy azt akarod, hogy mi menjünk el ennivalót venni ennek a sokaságnak?!”
14. A tömegben ugyanis körülbelül ötezer férfi volt.Jézus akkor ezt mondta a tanítványoknak: „Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!”
15. A tanítványok így is tettek, és mindenkit leültettek.
16. Jézus kézbe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az embereknek.
17. Mindnyájan ettek, és jóllaktak. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal.
18. Egyszer, amikor Jézus egyedül imádkozott, odamentek hozzá a tanítványai. Ő megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?”
19. Így válaszoltak: „Egyesek Bemerítő Jánosnak tatranak, mások Illésnek. Megint mások egy régi prófétának tartanak, aki feltámadt.”