Lukács Evangéliuma 9:19-26 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

19. Így válaszoltak: „Egyesek Bemerítő Jánosnak tatranak, mások Illésnek. Megint mások egy régi prófétának tartanak, aki feltámadt.”

20. Megkérdezte őket: „És ti mit mondtok, ki vagyok én?”Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, akit Isten küldött.”

21. Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek.

22. Majd ezt mondta: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók elutasítják, és megölik. De a harmadik napon fel fog támadni.”

23. Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, tagadja meg önmagát, naponta vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen.

24. Mert aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni. De aki odaadja értem a lelkét, vagyis az életét, az örökre megmenti.

25. Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti?

26. Aki most szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd dicsőségesen visszajön az Atya, és a szent angyalok dicsőségében.

Lukács Evangéliuma 9