4. Hiszen aki Istentől származik, az legyőzi a világot. Ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk.
5. Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
6. Ő az a Jézus Krisztus, aki vízzel és vérrel jött. Tehát nemcsak vízzel, hanem vízzel és vérrel. A Szent Szellem bizonyítja, hogy ez igaz, mert a Szent Szellem az igazság.
7. Ez a három, aki bizonyítja az igazságot:
8. a Szent Szellem, a víz és a vér. Ez a három ugyanazt mondja.
9. Amikor az emberek mondanak valamit, elfogadjuk, hogy igaz, és elhisszük, amit mondanak. Akkor mennyivel megbízhatóbb, amit Isten maga mond! Hiszen ő az igazságot mondja a saját Fiáról.
10. Aki hisz az Isten Fiában, abban ott él ez az igazság. De aki nem hiszi el, amit Isten mondott, az hazugnak tekinti őt. Miért? Mert nem hitte el Istennek, amit a Fiáról mondott.
11. Ez pedig a következő: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van.