Az Apostolok Cselekedetei 6:6-12 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

6. az apostolok elé állították őket. Az apostolok pedig rájuk tették a kezüket, és imádkoztak értük.

7. Isten üzenete egyre több és több embert ért el. Nagyon megnőtt a Jézust követő tanítványok száma Jeruzsálemben. Sőt, a papok közül is sokan engedelmeskedtek, és hittek Jézusban.

8. István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között.

9. Azonban néhányan az úgynevezett szabadosok zsinagógájából, cirénei, alexandriai, ciliciai és ázsiai zsidók vitatkozni kezdtek Istvánnal.

10. De nem volt erejük, hogy ellenálljanak a bölcsességnek és a Szent Szellemnek, amellyel István beszélt.

11. Ekkor pénzt adtak néhány embernek, hogy mondják ezt: „Hallottuk Istvánt, amikor Mózest és Istent szidta és gyalázta!”

12. Ezzel megharagították az embereket, az idősebb zsidó vezetőket és a Törvény tanítóit. Ezek mind odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították.

Az Apostolok Cselekedetei 6