27. Bevitték, és a Főtanács elé állították az apostolokat. A főpap pedig ezt mondta nekik:
28. „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek a haláláért!”
29. Erre Péter a többi apostollal együtt így válaszolt: „Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek!
30. Ősapáink Istene feltámasztotta a halálból Jézust, akit ti keresztre feszítve megöltetek.
31. Isten ezt a Jézust felemelte, és a jobb oldalára ültette. Fejedelemmé és Megváltóvá tette őt, hogy általa Izráel gondolkozását és életét megváltoztassa, és bűneit megbocsássa.
32. Mi tanúi vagyunk ennek. Erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.”
33. Ezt hallva a zsidó vezetők meghallották, nagyon megharagudtak az apostolokra, és meg akarták őket ölni.
34. Ekkor azonban felállt a Főtanács egyik tagja, akit mindenki tisztelt. Gamáliélnek hívták, a Törvény tanítója és farizeus volt. Megparancsolta, hogy egy időre vigyék ki az apostolokat.