23. „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. De mikor bementünk, senki sem volt odabent.”
24. A templomőrség kapitánya és a főpapok zavarba jöttek, és azon gondolkodtak, hogy vajon mi történhetett.
25. Ekkor belépett valaki, és ezt mondta: „Azok a férfiak, akiket börtönbe zártatok, a Templom udvarában tanítják a népet!”
26. Ekkor a kapitány az őrökkel együtt odament, és elhozták az apostolokat, erőszak nélkül. Nem bántották őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezik a katonákat.
27. Bevitték, és a Főtanács elé állították az apostolokat. A főpap pedig ezt mondta nekik:
28. „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek a haláláért!”