Az Apostolok Cselekedetei 21:2-10 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. Itt találtunk egy másik hajót, amely Föníciába tartott. Erre felszálltunk, és útnak indultunk.

3. Miután megláttuk Ciprust, és bal kéz felől elhajóztunk mellette, Szíria felé indultunk, és Tírusz városában kötöttünk ki. Itt a hajóból partra tették a rakományt.

4. Tíruszban megkerestük Jézus tanítványait, és hét napig velük maradtunk. A testvérek a Szent Szellem által azt mondták Pálnak, hogy ne folytassa útját Jeruzsálembe.

5. Amikor már letelt az időnk, mégis kimentünk a tengerpartra, hogy folytassuk az utunkat. Az egész gyülekezet, az asszonyokkal és gyerekekkel együtt, kikísért bennünket a városon kívül, egészen a tengerig. A parton letérdeltünk, és imádkoztunk,

6. majd elbúcsúztunk egymástól. Mi hajóra szálltunk, ők pedig hazamentek.

7. Tíruszból továbbhajózva Ptolemaiszban kötöttünk ki. Itt is üdvözöltük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk.

8. Másnap tovább indultunk, és megérkeztünk Cézárea városába. Itt Fülöp házához mentünk, és nála maradtunk. Fülöpnek az volt a feladata, hogy az örömhírt hirdesse. Ő volt az egyik a hét segítő testvér közül.

9. Négy leánya volt, akik prófétáltak. Ezek a leányok még nem mentek férjhez.

10. Néhány napja már ott voltunk, amikor egy Agabosz nevű próféta érkezett Júdeából.

Az Apostolok Cselekedetei 21