8. Ezért Mízia mellett elhaladva Tróászba mentek.
9. Azon az éjszakán Pál látomást látott: egy macedón férfi állt előtte, és így kérte: „Gyere át a tengeren Macedóniába, és segíts nekünk!”
10. Pál látomása után azonnal elhatároztuk, hogy Macedóniába megyünk. A látomásból megértettük, hogy Isten oda hívott bennünket, hogy ott is hirdessük az örömhírt.
11. Tróászban hajóra szálltunk, és egyenesen Szamotráké szigetére mentünk. Innen másnap továbbhajóztunk Neápoliszba, majd
12. a macedóniai Filippi városába érkeztünk, ahol rómaiak laktak. Ez volt a legjelentősebb város Macedóniának ebben a részében. Itt több napot töltöttünk.
13. Szombaton kimentünk a városkapun túl, a folyóhoz. Azt gondoltuk, hogy ott van az a hely, ahol az emberek imádkozni szoktak. Néhány asszony összegyűlt a folyóparton. Leültünk, és beszélgettünk velük.
14. Néhányan hallgattak ránk. Az egyik ezek közül egy Lídia nevű kereskedő asszony volt, Thiatíra városából, aki bíbor színű ruhákat árult. Lídia az igaz Istent imádta, az Úr megnyitotta a szívét, és elfogadta, amit Pál mondott.
15. Ezután egész családjával együtt bemerítkezett, majd meghívott bennünket a házába. Ezt mondta: „Ha elfogadtok engem az Úr igazi követőjének, akkor gyertek hozzám, és legyetek vendégeim!” Így rábeszélt bennünket, hogy vele menjünk.
16. Történt egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, szembe jött velünk egy rabszolgalány, akiben a jövendőmondás szelleme lakott. Ez a leány sok pénzt szerzett a gazdáinak azzal, hogy előre megmondta az embereknek, mi fog történni velük.
17. Állandóan követte Pált és csoportját, és közben így kiáltozott: „Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái! Megmondják nektek, hogyan menekülhettek meg!”
18. Ez így ment több napon keresztül. Végül Pál megharagudott, hátrafordult, és azt mondta a leányban lakó gonosz szellemnek: „Jézus Krisztus nevében megparancsolom neked, hogy menj ki ebből a leányból!” Ekkor a jövendőmondó szellem azonnal kiment belőle.
19. A rabszolgalány gazdái megértették, hogy többé nem tudnak pénzt keresni a leány segítségével. Ezért megfogták Pált és Szilászt, és a piactérre hurcolták őket a város vezetői elé.
20. Amikor oda értek, ezt mondták: „Ezek a férfiak zsidók, és megzavarják városunkat.
21. Olyan szokásokat tanítanak, amelyeket nekünk nem szabad elfogadnunk, vagy követnünk, mert római polgárok vagyunk.”
22. Velük együtt az összegyűlt sokaság is vádolta Pált és Szilászt. A város vezetői pedig letépték róluk a ruhát, és megparancsolták, hogy botokkal verjék meg őket.
23. Így Pált és Szilászt sok botütéssel megverték, majd börtönbe zárták. Megparancsolták a börtönőrnek, hogy szigorúan őrizze őket.
24. Ezért a börtönőr bevitte őket a börtön belsejébe, és még a lábukat is megkötözte.
25. A börtönben az éjszaka közepén Pál és Szilász imádkoztak, és dicséreteket énekeltek Istennek, a többi fogoly pedig hallgatta őket.
26. Hirtelen erős földrengés támadt, még a börtön alapja is beleremegett. A börtön minden ajtaja azonnal kinyílt, és a foglyokról leestek a láncok.