4. Barnabás és Saul, miután ilyen módon kiküldte őket a Szent Szellem, elindultak. Először Szeleukia kikötőjébe mentek, ahol hajóra szálltak, és Ciprus szigetére utaztak.
5. Amikor Szalamisz városába értek, a zsidók zsinagógáiba mentek, és hirdették az Isten üzenetét. János is velük volt, mint segítőtárs.
6. Azután bejárták Ciprus szigetét egészen Páfosz városáig. Ott találkoztak egy zsidó származású varázslóval, akit Bar-Jezusnak, görögül Elimásznak hívtak. Ez hamis próféta volt,
7. és igyekezett mindig a kormányzó, Szergiusz Paulusz közelében maradni. A kormányzó, aki nagyon okos ember volt, meghívta Barnabást és Sault, hogy neki is mondják el Isten üzenetét.
8. Ők el is mentek, de Elimász, a varázsló ellenkezett és vitatkozott velük, sőt a helytartót is igyekezett rábeszélni, hogy ne higgyen Jézusban.
9. Ekkor Sault, akit Pálnak is hívtak, betöltötte a Szent Szellem, egyenesen Elimászra nézett, és ezt mondta:
32-33. Isten ígéreteket tett a mi ősapáinknak.Mi azt az örömhírt mondjuk nektek, hogy ezeket az ígéreteket Isten most nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be. Még pedig azzal, hogy Jézust a halálból feltámasztotta, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:»Te vagy az én fiam,ma lettem az édesapád.« Zsolt 2:7
34. Isten valóban feltámasztotta Jézust! Ő már soha többé nem fog meghalni! Erről így szólt Isten:»Nektek fogom beteljesíteni azokat a szent és biztos ígéreteket,amelyeket Dávidnak tettem.« Ézs 55:3
35. Egy másik helyen meg azt mondja:»Nem engeded, hogy szented testea sírban pusztuljon el.« Zsolt 16:10
36. Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették ősei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban.